Újra belinkelem.

Zora az utóbbi napokban egész angyalszerűen viselkedik, én is (és közben lemerült a gép, megnyitott szerződéssel benne, most egyelőre csak szurkolok, hogy meglegyen amin egy órája dolgozok), és reggel azt mondta a férjem, miután bölcsibe vitte a manót, hogy lehet, hogy kicserélték az ufók a gyerkőcöt, annyira cukipofa mosolygós mostanában.

Zora ma betette (plüss)Kagot a zippzáros űrhajóspizsamájába, úgy, hogy ő maga is benne volt. Pici Kag volt a Zora pocakjában.

Nem akarok demoralizálni (nem is tudok nyilván) de az egész kurva terhesség menjen a francba, ugyanaz van mint a Zoránál, bőgök állandóan mint a hülye, az élet értelmetlenségén alapvetően, de valójában nem is tudom min. Ez valami hormonális dolog lehet, ami az alaptermészetemre még rátesz egy lapáttal. Az, hogy most írni tudok róla, azt jelenti, hogy él még a remény szikrája, hogy ez csak egy múló állapot, és tényleg csak a hormonok miatt van. Egy jó kis dühöngés után persze olyan simulékony tudok lenni, mint még soha, mintha lenyugtatóztak volna. Tegnap éjszaka fél 2-től hányást mostam az ágyban található takaróarzenálból, majd mint aki jól végezte dolgát, és a gyerkőcöt is megnyugtatta, lefeküdtem aludni, na ezt hajnali fél 6-ig nem sikerült a gyakorlatba átültetni. Terhesség rulez, de tényleg.

Kitartás, projektorientáltság

Tegnap ismét pogit sütöttünk, azt hiszem a tésztáját sikerült tökélyre fejlesztenem, de a legérdekesebb az egészben az volt, hogy én csak a gyúrást-kelesztést, a nyújtás egy részét csináltam meg, Zora a következőket: nyújtás egy része (ehhez nem volt elég erő a kezében, de jól csinálta), sajtreszelés, forma kiszúrása, tojással megkenés, sajttal megszórás, tepsibe behelyezés. Minden egyes darab pogi esetében!!! Persze így dulpa-tripla idő alatt készült el a mű, de komolyan mondom, olyan ügyesen csinált mindent, mint egy cukrásztanonc. A kitartása egyszerűen hihetetlen, engem nem is engedett a folyamat közelébe.

Húsvét

Kiderült, hogy van a bölcsiben egy verekedős kissrác, Zora tegnap este mondta, hogy "bántotta a lábával" (belerúgott). Ma reggel kérdeztem erről a gondozónőt, megerősítette, hogy tényleg volt gond az egyik kissráccal. Remélem ezután jobban odafigyelnek, mert azt nem vették észre, hogy bántotta a Zorát. Nem tudom mennyire vette Zora a szívére, azt mondta utána csendben sírt, nem szólt a gondozónőnek. Mondtam neki, hogy ilyenkor mindeképp szóljon nekik, ők segítenek ott neki, elmondják a kisfiúnak, hogy nem szabad ilyet csinálni. És ez nem most történt, eddig nem is szólt róla egy szót sem...

Pogácsa

Persze nem kellene elkiabálni, de azt hiszem túl vagyunk egy baromi rossz hullámvölgyön, én és Zora, nem is tudom kellett ez a pár hónap, a sok hiszti, a sok "nem akarom", "akarom", "de nem lehet kislányom" (mert fizikai képtelenség amit kérsz, pl. hogy menjen le a nap, vagy ugorjon vissza a kiflire a csücske), hogy rájöjjön, hogy van, amit nem ő irányít a világban. Kicsit megkésett a hisztikorszak, és biztos hogy nincs vége, de kezd normális mértékű lenni a reakciója. Talán a korai nyárnak, a bölcsinek, és a terhestornának is köze van ehhez. Okos ám nagyon, ha anya talál megfejtést a lehetetlenre, és anya elkezd örülni, a lány újabb produkcióval rukkol elő.

Lila fej

50x60 cm akril

És lefestettem a képet, és nem szakadt bele a szívem, ez már valami, egy lépés az örökkévalóság és a változás felé.

A húsvét az olyan nagycsaládos ünnep, nálunk hármasban telik, tegnap tojásvadászat a kertben, ma játszóterezés, de így terhesen nem is vágyok többre.

Most már csak az érdekelne, hogy mi lesz esténként augusztustól, mikor megszületik a másik is, nevezetesen, hogy az egyik egész anyát követel magának egész estére, mondjuk fél-egész 11-ig, apa meg ezzel a helyzettel egész jól ki van békülve (addig is lehet a kádban netezni). /Ez itt a káromkodás helye./ Én meg azt hiszem felkötöm magam az első fára azonmód. Kivéve egy esetet: ha a tesó egy nyugodt mintababa lesz.

A tegnapi nap szuperül sikerült, azt hiszemm ebben a terhestorna nagy szerepet játszott, illetve, hogy kiderül meg tudják csinálni az összekarcolódott napszemüvegemet, és még egy álmonyaralást is kinéztem (ahovan nem megyünk, mert drága, és 7 hónaposan egyébként sem merek már egy hétre elmenni), de olyan jó volt legalább a prospektusokat megnézni. Délután játszótér, motorozás, fagyi, apáért el, este még húslevesfőzés. Persze alvás fél 11 körül, de ha megszakadok, akkor sem alszik hamarabb, így belenyugszom azt hiszem.

Tegnap este (éjszaka) apa pizzát sütött, olyan itthon készítettet, de a lakás mág most is úszik, most értem haza a pedikűr-bölcsi-húsvásárlás háromszögből. Apa reggel otthon felejtette a váltócipőt, azért még hazanyargaltunk a gyerkőccel, motort is megszereztük, és irány a bölcsi. Az úton 5 féle virágot szedtünk, és 20 féle egyéb kívánság hangzott el, de beértünk végül, fél 11-re... Mi fér még bele ebbe a pár órába?

A bölcsibe érve, mikor az udvarra leértünk, vagy 5 gyerkőc sereglett Zora köré, és olyan jó érzés töltött el, hogy várták...

Zora egyébként eléggé otthonülővé vált, legalábbis a játszótér nem szerepel a prioritásai között.

3 hét után először ment bölcsibe. Délután mentem érte, az ajtón a felirat, skarlátos megbetegedés volt a másik csoportban (de az udvaron és délután együtt vannak). Ott helyben felment az agyvizem, hogy reggel mi a csodáért nem szóltak a férjemnek, hogy ez van (pénteken lett beteg az a gyerek). Most egy hét itthon megint, izgulás hogy kijön-e rajta, és hogy sikerül-e nekem is elkapni terhesen. Lassan ott tartunk, hogy jobban járnék egy bébiszitterrel mint a bölcsivel. (Helyzetjelentés: ma, kedd reggel mégiscsak bevittük a bölcsibe. Az nem állapot, hogy egy hónapban egy napot jár...)

Délelőtt csiribirire mentünk, kb egy év kihagyással, de Zora (és én is) mindenre emlékezett. Ijesztő volt, hogy az első pár percben komoly erőfeszítésbe telt, hogy visszatartsam a sírást, annyira jó volt megint ott lenni, és látni, hogy élvezi, szinte fürdik az egész hely hangulatában.